Kakaó

Az Amazonas és Orinoco ártereinek forró őserdeiben, magas fák árnyékában bukkanhattak először az élelmet kereső bennszülöttek egy karcsú, nagy levelű kis fára, a kakaóra. Az első gyűjtőket talán csak a kíváncsiság vezette, mert kemény, fanyar, keserű magjai nem okozhattak nagy élvezetet kóstolójának. De az „istenek kertésze" elárulta a receptet, és megszületett a kakaó és csokoládé őse, a sötétbarna, sűrű, indián habos víz.

Mire a bátor spanyolok hajói az Újvilág partjaihoz értek, már Mexikótól Peruig a jó hideg habos vizet itták. Rövidesen az indián, azték és tolték konyhaművészet már négyféle kakaóitallal gazdagította étrendjét. Nemhiába nevezték a kakaót Isten fájának; sokféle élvezetet és hasznot nyújtott gondozóinak! Magvait és a magvakat borító fehér szivacsos tömeget csemegének ették; a termés héjából kanalat, poharat s más edényt készítettek; leveleikkel házaikat fedték; a kakaóbabot gyógyszerként is használták, sőt az orvosok fájdalomcsillapítónak is rendelték.

Az indiánok nagyra becsülték üdítő hatását. Nemcsak frissek, de szépek is lettek tőle, mert bőrük rugalmasságát és fényességét szintén neki köszönhették. A szépség mellett inkább üdítő hatása keltette fel Cortez figyelmét, amikor katonáiba erőltette az első pohár kakaót. Hogy megszépültek-e a derék katonák — kit tudja, de a spanyol királynak címzett levélben az állt, hogy egyetlen csésze ital elegendő ahhoz, hogy egy embert egész napi menetelés alatt frissen tartson. Cortez katonái ittak és meneteltek. Mire véget ért a menetelés, békés habosvíz-ivók árasztották el egész Mexikót. Az indián városállamokban a kakaó magja kitüntetett, féltve őrzött kincs volt. Mint valamikor a középkorban a borsot Európában, úgy Mexikó vidékein a kakaómagot fizetési eszköznek is használták. Mexikó utolsó nagy indián uralkodójának — Montezumának palotájában nagy halmokban gyűlt a kincset érő „bab", az adót fizető alattvalók jóvoltából.

A mexikói hegyekbe tévedt szegény turista csak kakaóbabra váltott valutával vásárolhatott.

Európa a XVI. század eleje táján értesült az Újvilág különlegességéről. Elsőnek természetesen őfelsége V. Károly kapott róla hírt Cortez beszámolójából. A spanyol Fernandez ismertetésében megtalálhatjuk az ősi kakaókertek, kisebb ültetvények leírását. A hírt csak jóval később követte az első élő növény; megérkezése nagy szenzáció volt, de italának, a habos víznek nem volt általános sikere Európa országaiban. Spanyolországban a hazatérők gyorsan elterjesztették, így sokan megszerették. Spanyolország után Bécsben, majd Franciaországban hódított.

 A maják kakaóbabban fizették adójukat és kakaófaültetvényeikről szállították az azték városokba a kakaóbabot, hogy kielégítsék a hatalmas keresletet. A xocotlatl (értsd: csokoládé) nem egyszerűen ital volt, hanem az istenek eledele, szertartások kelléke, sőt a xocotlatl maga volt a szertartás. Egy azték mítosz szerint, mely pendantja a prométheuszi tűzlopásnak, Quetzalcoatl a kakaóbabot csente el az embereknek. Montezuma, aki a spanyoloknak "köszönhette" az "utolsó azték uralkodó" címet, maga is napi ötven csésze xocotlatl-t hajtott fel, amit sokan talán -az összetétel ismeretében- az emberi önuralom és tűrőképesség csúcsteljesítményeként is értékelhetnek. /Forrás:Terebess Fűszerkalauz/